Epres desszert túrógombóccal vagy piskótával

  epres süti

1. Epres-mézes desszert – Piskótás változat:

Hozzávalók:

5 db tojás 30 dkg virág- vagy akácméz (esetleg cukor) 30 dkg finomliszt 2 kávéskanál sütőpor epres méz

Elkészítése:

A tojásokat keverjük habosra a mézzel (vagy cukorral). Majd keverjük össze a lisztet a sütőporral, és ezt adjuk hozzá lassan a tojásos keverékünkhöz. Ez az egész kapjon egy kis vizet is. Kenjük ki margarinnal és lisztezzük be a tepsit, mielőtt beletesszük, ezután 180 fokra előmelegített sütőben süssük készre. Ez 25 percet vesz igénybe.

Epres mézzel öntsük le a kész piskótát.

2. Epres-mézes desszert – Túrógombócos változat:

Hozzávalók:

3 tojás 50 dkg túró 10 dkg zsemlemorzsa 2 dl búzadara 2 evőkanál olaj csipetnyi só epres méz

Elkészítése:

Törjük át a túrót, majd gyúrjuk össze a búzadarával és a tojásokkal. Beletehetünk egy csipetnyi sót, majd hagyjuk állni, akár 3 órát is, hogy a búzadara kellően megdagadjon. Ha ez megtörtént, már formázhatjuk is vizes kézzel a gombócokat, amit sós vízben fogunk kifőzni. Kb. 5 perc alatt megfőnek, de érdemes leellenőrizni. Ezután pirítsuk meg olajon a zsemlemorzsát, amíg barnás színű nem lesz. Majd forgassuk meg a korábban lecsepegtetett gombócokat benne.

Csorgassunk rá epres mézet és fogyaszthatjuk is!

Kellemes nassolást!

   

Üdv. A MézVitéz